A szállodahajón, amely Budapest szinte egyetlen természetes dunaparti részén van kikötve, a pihenés mellett étterem is várja kedves vendégeinket. Szobáink légkondicionáltak, zuhanyzóval illetve fürdőszobával, hűtővel, televízióval, telefonnal, internet-eléréssel felszereltek. Központi széf biztosított a recepción.
A szállodahajóról menetrend szerinti közvetlen hajójárat közlekedik a belváros irányába májustól szeptemberig.
Vendégeink a környéken számos programlehetőség közül válogathatnak a kerékpározástól a strandfürdőzésen keresztül a vízisíelésig. A közelben található érdekességek közül csak egyet-kettőt említenénk, mint az aquincumi romok, Szentendre vagy a Dunakanyar Visegráddal és Esztergommal.
Egész évben nyitva tartunk, szeretettel várjuk kedves vendégeinket.

A helyreállítás illetve építés során a legnagyobb lakosztályt, mely a cár részére volt kialakítva, az eredeti tervek alapján készítették el. A bútorokat, melyek jelenleg benne találhatóak, szintén az akkori tervek alapján gyártották le. A hajó gőzgépeit restaurálták, ezek a hajó középső részén elhelyezkedő kávézó üvegpadlója alatt tekinthetők meg a vendégek részére.
A szállodáról illetve a hajóról további érdekességeket is találhat erről szóló oldalunkon, melyet ide kattintva érhet el, de a felső menüsoron keresztül is megtalálhat.



